Csapataink
Galéria
Online közvetítés
Edzőink
Információk
| Történelem 1991 től |
Danone Honvéd (Budapesti Sólymok) 1991 - 1999 közöttHat év , öt alapszakasz győzelem , hat bajnoki döntő, négy bajnoki cím. Ez volt a rövid mérlege a csapatnak 1992-98 között. Az alapításkor elhatározott legfontosabb célt, miszerint a fővárosban szükség van egy, a - nyolcvanas évek vége óta egyre inkább erősödő - vidéki riválisokkal lépést tartani képes együttesre, maradéktalanul megvalósult. A Tungsram SC és a huszonkilencszeres bajnok Bp. Honvéd fúziója nyomán 1992.augusztus 25.-én megalakult a Tungsram-Honvéd BT , mely 1994. augusztus 18. után Danone Honvéd BT néven szerepelt. Nem csak életben tartotta a minőségi kosárlabdázást Budapesten ,de remek bajnoki eredményei révén a nemzetközi porondon is tovább menedzselhette a Honvéd Európa szerte ismert nevét. S ha már fináléba jutottak a Sólymok ,persze a legnemesebb fémre vadásztak. A bemutatkozó évad az 1992-93-as szezon sikerrel zárult, aztán pedig duplázott a Mészáros Lajos dirigálta együttes. A szakember ekkor elköszönt ,önkéntes pihenőre vonult - azóta szerencsére újra aktívan részt vesz a honi kosárlabda életben, hiszen előbb a felnőtt válogatottat vitte be az Európa bajnokság 16-os döntőjébe, majd az MKOSZ szakmai alelnöke lett - ,ám az utódjául jelölt kolléga Zsoldos András sem adta alább, s így 1995-ben mesterhármast ünnepelhetett a Dózsa György út szurkolótábora. Mely persze nem vetekedett a körmendi, zalaegerszegi, vagy éppen a szolnoki nézősereggel, de már vidékre is rendszeresen elkísérte a kedvenceket, mi több a hangját is hallatta az idegen arénákban, ami a legújabbkori hazai szurkolási szokásokra tekintettel ,bizony nemcsak a klubszeretet, hanem egyben a bátorság jele is volt. A nagy sorozatok azonban félbeszakadnak egyszer, így aztán az 1995-96-os szezon végén Körmenden jegyezhettek fel pezsgőfogyasztási rekordot: a piros-feketék legyőzték a Sólymokat a fináléban. S hogy nem volt érdemtelen Patonay Imre társulatának sikere, azt igazolja a vasiak nagyszerű menetelése a KEK-ben. " A bajnokságban az 1.-3. hely megszerzése a hivatalos célkitűzés, ám a Sólymoktól a publikum és a szponzorok is természetesen a negyedik aranyérem begyűjtését várják" - írta a Time Out című kosárlabda magazin 1995 késő nyarán a kosaras évad indulását beharangozó ,s a férfi A osztály csapatait bemutató írásában a Danone Honvédról. A klubvezetés óvatossága a szakmai célok megfogalmazásakor korántsem volt véletlen: a Szuperliga megnyerése és a triplázás után nemhogy erősödött volna az első számú magyar csapat állománya ,ahogy ez sikercsapatok esetében általában lenni szokott, hanem egy meggyengült társulattal kezdte el az alapozást a Zsoldos András - Mészáros István edzőpáros. "Nagy Zoltán, aki szellemileg is vezéregyénisége volt az együttesnek, a német harmadik ligába szerződött. A közönség kedvencének számító Andrew Adderly nem írta alá a neki kínált szerződést, s ráadásként a gerincsérvvel bajlódó Mihály Gyulára sem számíthattunk. Mihály kiesése azért is érzékenyen veszteség volt, mert ezek után végképp le kellett mondani Adderly kontraktusának meghosszabbításáról, hiszen egy magasabb , védekezésben is hasznosítható játékos hiányzott a csapatból. A választás végül az ukrán Gennagyíj Uszpenszkijre esett, ki nem volt ismeretlen a kosárdrukkerek előtt ,hiszen korábban egy szezont már eltöltött a Bp. Honvédnál. A bedobó aztán megjárta Spanyolországot is, a hispán elithez tartozó Estudiantes Madridnál is megfordult. A sorrendben hatvanötödik férfibajnokságot nemzetközi kupameccsel nyitotta a Danone Honvéd. A Klubcsapatok Európa bajnokságának első körében ,szeptember 7.-én Tallinba látogatott a magyar címvédő ,ám a rajt nem sok jót ígért ,hiszen a Kalev 78-57-re,azaz huszonegy ponttal nyert.. Három nappal később rajtolt a honi pontvadászat, ráadásul rögvest egy szuperrangadóval , a Danone Honvéd - Marc Körmend összecsapással. A találkozó a házigazda 73-69-es győzelmével zárult, s akkor még csak a látnoki képességekkel megáldottak sejthették, hogy a szezon végén azért majd a vasiak ünnepelhetnek… Jött aztán a KEB visszavágó, ám a Sólymokon a hazai környezet sem segített: 96-81-es meccsnyerésével a Kalev Tallin kettős győzelemmel,174-138-as összesítéssel jutott tovább. A kupabotlást egy bajnoki kudarc követte, a Danone Honvéd 100-86-ra kikapott Szombathelyen a Falcotol. A hódmezővásárhely ellen Pesten még sikerült javítani (75-60), a ZTE-Goldsun azonban Zalaegerszegen egy kiadós veréssel fizetett (81-64) vissza az előző bajnoki döntőben elszenvedett vereségért. Négy forduló után tehát csupán a nyolcadik helyen állt a Danone Honvéd. "Új szereposztásban kosárlabdáztunk, s idő szükségeltetett, hogy mindenki ráérezzen a stratégiai tervekben neki szánt feladatra, no és meg kellett találni Nagy Zoltán helyett azt az embert, aki meccs közben a parketten dirigálja társait" - idézte fel ezt a nem éppen könnyű időszakot Zsoldos András. A folytatásban viszont remek sorozatot produkáltak a Sólymok, tizenegy találkozón diadalmaskodtak egyhuzamban: az áldozatok közül a Csepelt és a Szolnokot idegenben (62-107, illetve 71-72), a Tegáz Debrecent és a Soproni Ászokat otthon (78-55, valamint 98-85), az Atomerőművet idegenben (69-90), a Soproni Ászokat idegenben (100-105), a Csepelt, a Nagykőröst, és a Falcot otthon (88-37,98-66,88-68), a Hódmezővásárhelyet idegenben (50-83) sikerült legyőzni. A tizedik fordulóból elhalasztott Albacomp elleni csata jelentette a nagy menetelés végét: Fehérvárott a hazaiak ünnepelhettek.(92-75) A 16.forduló sikere után (92-68 Pesten az Atomerőmű ellen) újabb vereség következett , mégpedig Debrecenben (86-85), majd két győzelmet (96-69 Nagykőrösön, 78-69 az Albacomp ellen) követte az évad sorrendben ötödik meccsvesztése (97-79-es bukás Körmenden). A Szolnok Dózsa György úti elpáholása (101-67) nyomán a Sólymok a második helyen várták az alapszakasz záró körét, amikor is az addig listavezető ZTE-Goldsun látogatott a fővárosba. A házigazdáknak 17 ponttal kellett nyerniük, hogy szakaszgyőztesek legyenek, s láss csodát, egy sokáig emlékezetes TV mérkőzésen a vége 75-58 lett ! A play-off első felvonásában a Szolnok váratlanul kemény ellenfélnek bizonyult: A Dózsa György úti nyitányon hosszabbítás után kerekedett felül az Olaj KK (79-83), majd saját publikuma előtt is nyert. (73-71) Ekkor azonban talpra állt a Danone Honvéd, s 85-74-re, idegenben 98-88-ra, majd a mindent eldöntő ötödik találkozón 75-67-re nyert. Jöhetett az Albacomp, s egy újabb ötfelvonásos dráma (Danone Honvéd - Albacomp 92-70,80-94,71-62,78-80,74-62). A másik ágon a Marc Körmend 3:1-es összesítéssel masírozott a szuperfináléba a Tegáz-DKK ellenében, s a döntőben Patonay Imre csapata hasonló arányban kerekedett felül a Sólymokon.( Danone Honvéd - Marc Körmend 67-69,83-75,95-91 kétszeres hosszabbítás után,74-71) S vigasztalódni igazán a Reebok Magyar Kupa döntőjében sem sikerült a Danone Honvédnak, mert a Körcsarnokban rendezett aranyütközetet 68-67-re elvesztette, igaz bírói műhibával, a ZTE Goldsunnal szemben. " A három bajnoki cím elkényeztette szurkolóinkat, támogatóinkat. Akadtak, kik úgy vélték: ezután már nem is kerülhet máshova az aranyérem, csak a Dózsa György útra, s a két ezüstöt csalódásnak mondták, noha az egyesülés előtti időkben a Bp. Honvédtól a dobogós eredmény is sikernek számított… Pedig korántsem volt véletlen, hogy negyedszerre nem tudtunk célba érni. A mesterhármas után már jóval nehezebb volt motiválni a játékosokat, a sorozatos sikerek többeket jóllakottá tettek, már nem a korábbi esztendők szelleme és hangulata jellemezte az öltözőt. E helyzet persze a csapaton belül versengés megerősítésével orvosolható lett volna, de lényegében hat hadra fogható ember maradt. Visszaütött tehát, hogy esztendőről esztendőre gyengült a keret, mert a távozó sztárokat nem sikerült hasonló értékű kosarasokkal pótolni. S mivel a győzelmek nem vonzották automatikusan a tehetős szponzorokat, így kénytelen-kelletlen nálunk is egyfajta túlélési filozófia rajzolódott ki… Ráadásul szerkezeti problémákkal küszködtünk : Viktor Kuzmin - ha jó formában játszott- támadásban hátára vette a csapatot, a védőmunkája viszont már gyengébb volt, Gennagyíj Uszpenszkij teljesítménye pedig erősen hullámzott, s igazán a szezon végéig sem sikerült elsajátítania a csapat taktikáját. Az alapszakasz még így is a miénk volt, ám a rájátszás ötmeccses előcsatározásai kifacsarták a társaságot. S míg mi a tudásunk hatvan százalékát mutattuk meg a döntőben, a Körmend csúcsformában kosarazott" - elemezte az 1995-96-os bajnokságot Zsoldos András. Az "ezüstkor" nem rendítette meg a Danone Honvéd szakmai stábjának pozícióját ,az 1996-97-es szezonnak újfent a Zsoldos András, Mészáros István edzőpárossal vágtak neki a Sólymok. A keret kialakítása ezúttal sem ment zökkenőmentesen. A Viktor Kuzmin, Gennagyíj Uszpenszkij kettőstől érdemei elismerése mellett elbúcsúzott a klubvezetés, ám a Falcotól átvett, sérüléssel bajlódó Predrag Pavlovics bemutatkozása oly gyatrára sikeredett, hogy a jugoszláv dobógép munkáját már a felkészülés alatt megköszönték. A visszatért amerikai Andrew Adderly párja így végül a luxemburgi bajnokságból érkezett honfitársa Jimmy Moore lett. "Mire a két új légiós munkába állt, túljutottunk a csapatformálás első időszakán, így aztán kezdhettünk mindent előlről" - emlékezett Zsoldos András a szakmai szempontból megint forró nyárra. A szezont ezúttal a magyar bajnokság első köre nyitotta: a Sólymok Szombathelyre, a Falcohoz látogattak, ahonnan 84-70-es győzelemmel tértek haza,majd odahaza elpáholták az Atomerőművet (88-78) és a Soproni Ászokat (89-73). A Koracs kupában már kevsebb öröm jutott a szurkolóknak: a később a legjobb négyig menetelő lengyel Mazowszanka Pruszkow kosárkülönbséggel búcsúztatta a magyar riválisát (74-88 , 101-95). Kellemetlen meglepetéstől a honi versengés sem volt mentes, mivel a harmadik fordulóban Szolnokon nem bírtak az Olaj KK társulatával a Sólymok (77-70). A Tegáz-DKK ellen idegenben (68-70), a Bajai Honvéddal szemben otthon (111-81) javult a statisztika, de a hetedik körben Zalaegerszegen a ZTE bizonyult jobbnak (76-71). Az Albacomp-SZÜV Pesten (77-73), a Honvéd KK Baján (81-95), a Klima-Vill Kaposvár a fővárosban (99-72) hajtott fejet a Danone Honvéd előtt, ám a 11.fordulóban a bajnok Marc-Körmend a Dózsa György úton tartott gálabemutatót (63-87). Ez volt azonban a Sólymok utolsó veresége az alapszakaszban, a folytatásban már csak ünnepelhettek a piros-fehérek rajongói: Kaposváron 73-67-re, a Tegáz Debrecen ellen 88-81-re, a Falco-Lépték ellen 102-69-re, Pakson 84-81-re, Sopronban 86-71-re, a Szolnoki Olaj ellen 81-55-re Fehérvárott 88-83-ra, a Nagykőrös ellen 104-77-re, Baján 87-63-ra diadalmaskodott a Danone Honvéd, s mivel a zárókörben a címvédő Marc Körmend saját publikuma előtt sem tudta feltartóztatni a parádézó Sólymokat (76-92), az alapszakasz után a képzeletbeli dobogó első fokán megint a Danone Honvéd állhatott. Az Adidas Magyar kupa salgótarjáni fináléját a Sólymok "szokás szerint" elbukták (ezúttal a Marc Körmendtől kaptak ki 82-72-re), az új formában újjáélesztett Szuperligában viszont csak a lebonyolítás kuszasága miatt maradtak ki a végjátékból. A sviti selejtező ugyanis a Danone Honvéd sikerével zárult, miután a Sólymok a Chemosvit Svitet 75-73-ra, az UKJ Süba St.Pöltent 89-73-ra, a Novy Jicint 79-75-re verték, s a Kapfenbergben lebonyolított középdöntőben sem tudta egyetlen rivális sem térdre kényszeríteni Zsoldos András együttesét (Chemosvit Svit 102-88, Tegáz-DKK 94:36, BB Kapfenberg 93-81 ), ám a kindbergi négyes döntőt szakmailag rosszkor, nem a tervezett időpontban bonyolították le, ráadásul azt a Marc Körmendet is meghívták, mely a középdöntőt le sem játszotta. A Danone Honvéd ezért úgy döntött, nem vesz részt a folyamatosan alakuló szabályokkal rendezett végjátékban. A play-off sorozatot a Falco-Lépték ellen kezdték a Sólymok, s hibapont nélkül abszolválták a feladatot. (Danone Honvéd - Falco Lépték 90-74, 75-71, 109-62), s nem kellett túlórázni a Zalaegerszeggel szemben sem ( Danone Honvéd - ZTE 74-69, 63-77, 84-74 ). A másik ágon a Marc Körmend az Albacomp-SZÜV gárdáját gyűrte le összesítésben 3:2-re , azaz megismétlődött az 1995-96-os aranycsata - igaz, immár négy nyert mérkőzésig. A négy győzelemig tartó szuperfináléban csupán egyetlen túlórára kényszerültek a Sólymok, hiszen 4:1-es összesítéssel hódították vissza a bajnoki címet (75-71, 68-81, 78-76, 71-77, 74-67). |

