Kiemelt U18 bajnokság
2011. december 05. hétfő, 13:06

Szombaton a Sopron csapatával mérkőztünk meg. A mérkőzés tétje a csoportkör 2. helye volt.A hazai nehezen kivivott győzelem előrevetitette, hogy sopronban pokol vár ránk. Nem csalodtunk. Ideges kezdés után 13-7 volt az állás ellenfelünk javára.

Kisé megnyugodtunk, felzárkóztunk, amit ellenfelünk nehezen viselt.Jobban támadtunk, védekezésünk is keményedett. A félidő 32-31. A harmadik negyed megint a kapkodásról és az eladott  labdákról szólt, el is vesztettük 3 ponttal. A negyedik negyedre feljavultunk átvetük a vezetést és nehéz körülmények között megőriztük. Ha a végjátékban a büntetőket jóbban értékesítjük nem kellett volna izgulni az utolsó hazai támadásnál.  Paulovics Tibi végjátéka 5 pont, 1 szerzett labda döntött a javunkra!

                        Soproni Sportiskola-Honvéd 63-65

                               

                             Haris Róbert 20, Mészáros Máté 12, Szalai Ákos 8,