Csapataink
Galéria
Online közvetítés
Edzőink
Információk
| A jobb védekezés döntött a pontszegény mérkőzésen |
| 2011. október 18. kedd, 07:35 |
|
Edzői értékelés: Az előmérkőzésen fontos,és értékes győzelmet arattunk U20-ban, gratuláció jár érte a fiataloknak. A főmérkőzésen kemény védekezés mellett az első kosarat mi dobtuk, de aztán hosszú szünet után értük el a következőt. Mind a két csapat igen keményen védekezett, látszott, hogy mindenki felkészült a másikból. Nagy nyomás alatt pontatlanok voltunk, gyenge elzárások és kikényszerített dobások jellemezték mindkét csapatot. A félidőt lehetőségünk volt pluszban zárni, de taktikai fegyelmezetlenség miatt ez meghiúsúlt. A második félidőben rövid időre az elején átvettük a vezetést, de utána szinte végig pár pontos hátrányból játszottunk. A védekezés váltás sem segített, és nem volt senki a csapatból, aki ki tudta volna húzni a csapatot a csávából. Így jutottunk el a végjátékig, ahol , dacára a kevés dobott pontunknak, még mindig volt némi esély a mérkőzés megnyerésére. Sajnos, kritikus szituációkban az ellenfelünk értékes kosarakat szerzett, mi pedig végig szenvedtünk támadásban. A csapat hozzállásával, küzdésével most sem volt baj, a hatékonyságával és a kreativitásával azonban annál nagyobb. A helyzeteket el kell vállalni, és sok szituációban egyszerűbb és eredményesebb megoldást kell választani. Ezen a napon csak Stefán Dávidot dicsérhetem, aki mindkét mérkőzésen jól és eredményesen játszott. Nem szabad lógatni a fejünket, ki kell javítani a hibáinkat, és sokkal életrevalóbb játékkal kell megnyerni a következő mérkőzéseinket.
|

